Egyik jóbarátommal beszélgettem, és meséltem neki egy módszerről, amit magamnak tapostam ki, és egy nemrég olvasott könyvben találtam rá megerősítést. (Ilyenkor persze a megnyugvás és a csalódás kettőse van bennem, mert örülök, hogy valaki nyugtázza, hogy jó úton vagyok, ugyanakkor csalódott vagyok, mert nem találtam fel semmi újat…)

Az alapötlet az volt, hogy – szerintem – mindenkinek vannak (elsőre) fantasztikus(nak tűnő) ötletei, amik megvalósításra várnak. Barátom kérdése az volt, hogy „Akkor nem 72 órán belül kell valamit lépni ezzel kapcsolatosan? Mert én azt olvastam, hogy utána elszáll minden.”
És valóban, „Minden csoda három napig tart”.
Úgyhogy az én módszerem a következő:
- Jön egy ötlet, hogy WOW, vagy AHA! Azt kellene csinálni, hogy, mert ez akkora ötlet, hogy fúúú…
- Leírom, írok hozzá pár gondolatot (maximum egy A4-es oldal)
- Két hét múlvára teszek egy időpontot magamnak a naptáramban (nos, ez a naptárazós megoldás, ami számomra újdonság, hogy a naptárba írom a teendőimet), hogy nézzek rá erre az ötletre.
És most jön a lényeg!
Ha két hét múltán:
- rájössz, hogy annyira nem is nagy dolog, akkor elfelejtheted, maximum később előveszed, ha nagyon ráérsz
- még nem tudod eldönteni, hogy mennyire nagy dolog, akkor vagy eltolod még két héttel, vagy elfelejted. Ha majd érzed, hogy azért jó lenne ezzel foglalkozni, előveheted az A4-es lapot
- (és akár az alatt is) foglalkoztat még mindig a gondolat, hogy WOW, de jó ötlet, akkor hajrá! És utána csináld Minden Egyes Nap!
És innen ér össze a két dolog. Hogy ha döntöttél, akkor kezdj el érte tenni, mert 72 órán belül elkezd elszállni a lelkesedés. Úgyhogy tegyél érte. Ne holnap, ne hétfőn, ne a következő hónaptól, vagy évtől, hanem MÉG MA!
Nem kell beleszakadni, és mindent megcsinálni egyszerre.
Hallottam egy történetet, egy néniről, aki körbegyalogolta a Földet. Nem kis teljesítmény úgy önmagában sem, de emlékeim szerint idős volt. Riporterek megrohamozták, és azt kérdezték:
– Mégis, hogyan tetszett csinálni? Mi a titka?
– Édes fiam, nagyon egyszerű. Egyik lábamat a másik elé tettem. Aztán egyszercsak körbeértem.
És tényleg ennyire egyszerű. Ha ma teszel egy lépést, és holnap, és holnapután (és így tovább), akkor egyszer csak ott vagy.
Szóval:
- Legyenek ötleteid
- Írd ki magadból őket
- Vedd elő az ötletet két héttel később
- Ha tetszik, kezd el csinálni aznap
- Haladj vele minden egyes nap

Vélemény, hozzászólás?