Weboldalak célja

„Üdvözöljük az XY Kft. weboldalán. Cégünk 1983 óta magyar tulaj…” és itt vesztettük el a vevőt. De akkor mi a honlap célja? Miért kell honlapot készíteni, hogyan legyen ütős?

Időről időre előkerül nálam, hogy meglévő honlapunkat frissítsem, finomítsam. De miért is?

Design

Van egyfajta trend, amit célszerű követni, ez általában a megjelenéssel kapcsolatos trend. Tehát arculat, design, elrendezés satöbbi. Mint ahogy figyelhetjük, hogy az okostelefonok ikonjai, megjelenései is egyre változnak. Ami régen menő volt, az már elavult.  Most pl. a „flat design” megy. Célszerű ezeket valamelyest követni, ha beleillik a profilunkba az új.

Cél

A legfontosabb, hogy meghatározzuk a honlapunk egyetlen és fontos célját!

Nekünk ez:

Minél nagyobb arányban kérjenek (űrlapon) ajánlatot a honlaplátogatók.

Feltételeznünk kell, hogy már a honlapon van a látogató, tehát azzal, hogy hogyan és miért jött, most így konkrétan nem kell foglalkozni, hanem az a cél, hogy ha már ott van, akkor tegye meg azt, amit mi akarunk. Ez irányba kell folyamatosan tereljük.

Eszközök

Milyen eszközeink vannak ehhez?

Bizalomépítés

Fel kell építsük a bizalmat a látogatóban, hogy ő valóban megkapja azt, amire szüksége van. Segítséget, megoldást kap.

Könnyen érthető, jól tagolt, minden kérdésére kielégítő választ adó oldalakat készítsünk, látszódjon rólunk, hogy szakértői vagyunk az adott témának, bennünk megbízhat, jó kezekben lesz.

Ennek mérőszáma az oldalon eltöltött idő.

Kommunikáljuk a célt

Ha az a célunk, hogy kérjen ajánlatot, akkor annak a linkje legyen feltűnő, egyértelmű, látható. De ne zavaró. Legyen ott pont akkor, amikor kell!

Hogyan kerül a honlapra

Keresőből, hirdetésből jöhet a látogató, és a konverziós arányt (százalékos mutató, hogy hányan érik el a kitűzött célt az összes közül) az is befolyásolja, hogy milyen jó a hirdetés. Mennyire lényegretörő, és mennyire  szűri meg a valóban célpiacunkat.

Így jó minőségű látogató kerül a honlapunkra.

De ki ne lenne jó minőségű? Hogyan ítélem én ezt meg, hogy valaki jó minőségű-e, ez nem kiszúrás?

Nem! Mert én azokon akarok segíteni, akiken tudok. Akin nem tudok, annak nem is akarom húzni az idejét azzal, hogy „nem releváns” információk között próbálja kihámozni, hogy igazából ez neki nem is kell.

De akik a honlapra kerülnek, annak a mennyisége is fontos, így mérem az egyedi látogatók mennyiségét, hiszen egy dolog, hogy milyen arányban kérnek ajánlatot, de annak a darab szerinti mennyisége is növekedjen, ha azt szeretném, hogy a cégem növekedjen.

Ha netán mégis bezárja „vásárlás” nélkül?

Akkor jön a két csodafegyver:

ExitPopup

Kilépés esetén felugrik egy ablak, hogy „de ne menj el, hanem…” és igyekszik segíteni az ügyfélnek, hogy talán mégis keres itt valamit… Kapcsolati adatokat lehet megadni, vagy felajánlani valami kis kedvezményt, ajándékot cserébe azért, hogy az e-mail címét megadja, és elérhessük őt máskor. Hátha máskor szüksége lesz arra…

Remarketing

Ha hirdetünk, akkor lehet hirdetni csak azoknak is, akik már jártak a honlapunkon (vagy annak bizonyos részén). Így ez hasznos lehet a későbbiekre. Így növelhetjük a látogatási gyakoriságot. Ez is egy fontos mérőszám.

 

 


Közzétéve

itt:

, írta:

Cimkék:

Hozzászólások

Vélemény, hozzászólás?

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük

This site uses Akismet to reduce spam. Learn how your comment data is processed.

A honlap további használatához a sütik használatát el kell fogadni. További információ

A süti beállítások ennél a honlapnál engedélyezett a legjobb felhasználói élmény érdekében. Amennyiben a beállítás változtatása nélkül kerül sor a honlap használatára, vagy az "Elfogadás" gombra történik kattintás, azzal a felhasználó elfogadja a sütik használatát.

Bezárás